2014. november 17., hétfő

Reklám

Virágcsokrot Adventre!

Már csak két hét és kezdődik az adventi időszak. A családi programok gondolom már nem csak nálunk, hanem máshol is időzítve vannak. Ezért célszerű előre tervezni, hogy mikor készítsük el a dekorációkat, mikor kreatívkodjunk csoportosan a gyerekekkel és mikorra osszuk be a különböző sütési fázisokat. Nem is említve a különleges karácsonyi programok meglátogatását.
Ez a karácsonyi asztali csokor maradékokból készült. Már pedig maradék mindig akad, ha az ember lánya készül valami friss beltéri növény dekorációval az ünnepek idejére. 



Talán ez most egy kicsit korainak tűnik, de nálam már javában folyik a dekorációk előkészítése és - természetesen - fotózása. Így aztán egy hirtelen ötletből, és némi lenyesett maradékból született ez a kis csokor.

Természetesen ha akarjuk, akkor ez az összeállítás, akár az alapja lehet egy nagyszerű téli virágos kompozíciónak, de így egyszerűségében is fantasztikus hangulatot tud varázsolni az étkezőasztalra.

Kellemes készülődést kívánok Mindannyiótoknak!

  

2014. október 24., péntek

Színes vitorlások a kis tavon

Ez az egyik kedvenc fotósorozatom.
Épp a színes vitorlások fotózásával voltam elfoglalva, amikor a kislány hirtelen elém szaladt, hogy ellökje a partra érkező vitorlást. Utána persze hívta a többieket is, hogy segítsenek a bambusz pálcával, mert azzal nagyobbat és messzebbre lehet lökni a kis hajót. Természetesen a kis társaság nem maradt sokáig egy helyben, mert a hajót követni kell és minden mozdulatáról be kell számolniuk egymásnak. Ehhez pedig futni és mozogni kell...




Itt a hosszú hétvége, és bár tudom, hogy a képen látható program jelenleg teljesen megvalósíthatatlan, de én annyira kedvesnek tartottam az egész ötletet (hogy ilyen egyáltalán még létezik), hogy lefotóztam és most megosztom veletek.

Ezek a vitorlások motor nélkül, pusztán egy bambusz pálca és a szél segítségével (amit a gyerekek kapnak a hajókhoz kiegészítésként) távolodnak el a kis medence partjától, hogy aztán majd kikössenek a másik oldalon. 

Sok izgalmas gyerekprogramot kívánok minden családnak erre a hétvégére!


 





2014. október 21., kedd

Edit háza, avagy egy hobbikertész otthona

Edit kertjére szerintem még sokan emlékezünk. Akár az egyik "Olvasói kert" bejegyzésből, akár a blogjából olvasgatva.
Ám egy ideje valami megváltozott ezen az oldalon. Láthatóan egy teljesen új kertet kezdett a nulláról felépíteni. Sokan ismerjük ezt az érzést, ki ezért, ki azért. Viszont úgy tűnik, hogy két ennyire alkotásra született embernek- mint Edit és a férje - ez az esemény inkább újabb lehetőséget adott arra, hogy ismét valami szépet hozzanak létre.
Jelenleg a házuk lett készen és nem is akárhogyan. Az ilyen fajta posztok mostanában nem jellemzőek a blogon, de most egyszerűen kivételt kellett tennem. Elsősorban azért mert érzem, hogy lesz folytatása, másodsorban pedig azért, mert egy minden részletében tökéletes kicsi házat láthatunk. A jó térelosztás miatt először szinte nem is érzékelhető a ház kis alapterülete, illetve olyan aprólékosan kidolgozott részleteket találni az egész házban, amelyek miatt rögtön szívünkbe lopja magát.



"Korábbi, gondozott és betelepített kiskertünket eladtuk, mert a család igényei megváltoztak. Szerettünk volna 1 kávé vagy tea mellett pihenni, kellemesebben és komfortosabban létezni a kertben. A város másik részében, ugyancsak kiskertes részen vettünk egy erősen felújítandó, mindössze 23m2-es kis házat. Amikor kerestük a számunkra ideális megoldást, az biztos volt, a padlásteres megoldás kizárva! A kisház szerelem első látásra, hisz tömzsi arányai a parasztházakra emlékeztettek. A belső tér eredetileg 4 kisebb részre osztott volt (kamra, fürdőrész ,egy konyhának nevezett üres helység és kis szoba) .Jancsikályha volt a szobában, amellyel a fűtést oldották meg. A gáz nincs benn az épületben.

Sok lehetőséget rejt , de rendesen feladja a leckét a pici tér. Feladat tehát minél gazdaságosabban és praktikusabban átalakítani a belső részt. A téli fűtés volt az egyik, melynek megoldásához sok kört futottunk, az elektromos paneltől a vaskályháig. Végül úgy döntöttünk, a tűz fényét szeretnénk nézni és a tapintható melegét érezni-tudod- Örkény is megírta…az ember egy kis melegségre vágyik….! Szóval régi sárga színű bontott csempéből rakattunk kályhát, mely a nappali tér közepére került.

A gáz bevezetésének ötletét a költségek miatt elvetettük, így került a konyhai részre a gázpalackkal működő tűzhely, melynek sütő része elektromos. Mert sok finom sütit szeretnék a családnak készíteni a kávé mellé uzsonnára.

A helységeke között kivettük a falakat és összenyitottuk a helységeket, így került kialakításra a fürdő és a nappali-konyha egybenyitott tere. A színek kiválasztásakor a fő szempont volt: a könnyű tisztíthatóság, de ne legyek rabszolgája sem. A fekete, szürke, az okker és a kopottas sárga színekre hangoltuk a csempét, a laminált lapot és a berendezés elemeit. A bútorokat a középre helyezett kályha köré rendeztük. A tárgyak többségéhez aukciós oldalakról jutottam. A hangsúlyos szerepet kapott parasztkomódot például egy varrógépért cseréltem az ország másik részéből. A berendezési tárgyak sem drágák, inkább felújított, karakteres régi darabok.

A fürdőszobában leválasztottunk egy tusoló részt, a régi mosdóállványba építettük be a kerek tálat.

Egyfajta „falusi” romantika jellemzi a berendezést, melyhez jó kontrasztot képeznek férjem nagyméretű absztrakt festményei. Talán másoknak is segítettem ötlettel a berendezéshez, melynél nem a pénz, hanem a praktikum, a tárgyak tisztelete és szeretete dominált.

A kert kialakítása folyamatban, de évek munkájára lesz ismét szükség, hogy a megfelelő összkép kialakuljon."

ELŐTTE




UTÁNA
 






Bejegyzés és fotók: Sejbenné Edit















2014. október 17., péntek

Alma ünnep? Miért ne?

Szép lassan elérkezik az esős, ködös ősz, amikor szinte az orrunkat sincs nagyon kedvünk kidugni a házból.
De még mielőtt teljesen bezárkóznánk és magunkra csuknánk az ajtót, jusson eszünkbe, hogy van ennek az évszaknak egy olyan gyümölcse, ami igazán megérdemelné a figyelmünket egy könnyed ünneplés formájában.


Mert almát enni jó!


Íze és formája annyira változatos, hogy a most következő ötleteket érdemes lehet átvenni és akár hagyományt teremteni belőle itthon is. Mert így mi is részesei lehetnénk egy hasonlóan könnyed Alma - fesztiválnak.

Nem kell itt nagy szervezésre gondolni. Összesen arról szól, hogy október közepe táján összejön a család apraja - nagyja, és csupa olyan színes és mókás dolgot művel, ami az almával kapcsolatos.
Esznek, isznak, mókáznak, kreatívan alkotnak, versenyeznek és jól érzik magukat együtt egy nagy kupac alma társaságában.

Alma-fesztivál ötletek:

Kapd el az almát!
Na de nem kézzel, hanem szájjal.
Ezt a játékot, játszhatjuk felfüggesztett almákkal és egy lavór vízbe rakott almával. Míg az előbbinél az a lényeg, hogy minél többől harapjon a játékos, az utóbbi játéknál az, hogy a sikerüljön minél több almát kiszedni a vízből.









Kihámozza le a leghosszabb almahéjat?
Itt akár két nyertes is lehet. Az első, akinek sikerül a leghosszabb egybefüggő almahéjat lehámoznia. (És ez nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt elsőre gondolnánk.) A második nyertes pedig az, aki mindezt összegurigatott állapotban előre meg tudja tippelni.
(Ez a játék már most tetszik, bár van egy olyan sejtésem, hogy krumplihámozót itt nem ér használni...)








Alma-nyomda


Készíthetünk alma-nyomdát, többféle módon félbe vágott almákkal.
Elő a papírokat, textileket és a festékeket, utána pedig gyerünk nyomdázni. 











Készíts alma-szörnyet!
Levelek, fogpiszkálók, termések vagy akár virágok segítségével készülnek el ezek a csoda lények. Elsősorban hullott gyümölcsöket érdemes felhasználni, amelyek darabolásához ollót vagy kést is bevethetünk. Itt aztán tényleg érdemes használni a fantáziánkat. Kültéren tárolva hosszabb ideig lesz a kert dísze!










Madáretető
Ezek a színes, girlandszerű madáretetők is, jól példázzák, hogy még egy ilyen egyszerű kerti elem is milyen szépségessé tud válni, ha arra van igényünk.











Finomságok
Almaszirmok,
Almás pite
Karamellába mártott almák
Almalé
Cider
és még sok - sok finomság, aminek csak a fantáziánk szab határt...








Remélem Ti is kedvet kaptatok egy hasonló őszi partihoz?
Jó szórakozást kívánok!
 
Képek forrása: Andrew Montgomery

2014. október 15., szerda

Tetőterasz zöldbe csomagolva

Egy városi terasz vagy tetőkert olyan kincs, amire érdemes áldozni. Ott, ahol magas házak sorakoznak egymás mellett, nagy érték egy talapalatnyi zöld. De hogyan és miként lehet ezt praktikusan, hely takarékosan és stílusosan kivitelezni?

Kert tervezője: Erberling Miklós

A választ a cikkben és a fotókon találjátok.


"A tetőterasz és a tetőkertek közötti különbség az, hogy az előbbivel ellentétben a tetőkert rendelkezik ültető közeggel, legalább 10-15 cm földdel, míg a tetőteraszokon csak drén réteget és a burkolatot alkalmaznak a kivitelezők a vízszigetelés mechanikai védelmére és a jobb használhatóság miatt.

A járólapokkal burkolt tetőtéri terasz kertté változott. A megújult tetőkertben zöld fal, emelt növényágyás, lugas, és több mint 30 méter virágláda biztosít helyet a 400 évelőnek és a 15 cserjének. A növényanyag 98%-ban örökzöld, míg a maradék 2 százalék lombhullató cserje, amely az őszi színpompa és az elhúzódó virágzás miatt került beültetésre.
A speciális földkeverék tápanyag dús, könnyű és ehhez arányosan jó vízmegtartó képességekkel illetve laza, levegős szerkezettel biztosítja hosszú távon a növények fejlődését. Mindezek mellett helyet kapott egy kis csobogó is. Ehhez patak mellől gyűjtött köveket használtunk, amiket a víz sodrása formált gömbölyűre. A csobogó köveinek sötétebb tónusa kiemelkedik az uralkodó homok színek közül, ettől még látványosabb eleme lett a kertnek." 
Fotó és cikk: Erberling Miklós








Kert tervezője: Erberling Miklós

Ha tetszett a bejegyzés, akkor csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz, hogy mindig friss inspiráló kert ötletekkel gazdagodj!
 

2014. október 14., kedd

Hangolódjunk az ünnepekre! - Butlers-ben jártam

Vénasszonyok nyara ide vagy oda, a múlt heti Butlers estén már egy kis ízelítőt kaphattak a karácsonyi készülődés szerelmesei. Mert sosem lehet elég korán elkezdeni!

Természetes hatású mű jégcsapok. :)


Az este folyamán ötletes asztal terítéseket láthattunk, köztük olyanokat is, amelyek elkészítésében  gyerekek vagy épp lakberendezők segédkeztek. Érdemes végig nézni mind a négy asztalt, és választani a színek vagy épp a család temperamentuma alapján.

A sorok között sétálva elgondolkodhattam azon, vajon milyen is lesz az idei karácsonyfa dekoráció. Egészen különleges darabok is sorakoznak a polcokon. Például, ha valaki idén a jura vagy a kréta korból szeretne magának egy hüllőt a fára, akkor a sok különleges darab között megbújva, még azt is fog találni. Ám, én a visszafogottabb stílus híve vagyok, ezért boldogan nyugtáztam, hogy egy egész sarkot szántak a természetes dekoráció híveinek, ahol jó néhány izgalmas újdonságot is felfedeztem.

Az idei ünnep nagy szenzációja szerintem a sütinyomdák igen széles választéka lesz, és bár fotót nem készítettem róla, sütni biztosan fogok vele. Minták: Hópehely, Bagoly, Mézi, "Merry Christmas", "Home Made" felirat.

Ha már most ünnepi hangulatba kerültél, akkor egy tálca süteménnyel is megünnepelheted ezeket a kellemes őszi pillanatokat. Miközben pedig elmajszolgatsz egy kisebb adag kekszet lehet, hogy össze is áll az ünnepi menü vagy a dekoráció a fejedben.

Ha pedig még egy kis inspirációra van szükséged, akkor ITT biztosan találsz ötleteket!











 Ünnepi asztaldekorációk


 



Sütinyomdák
  
Kép forrása
Ha tetszett a bejegyzés, akkor csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz, hogy mindig friss inspiráló kert ötletekkel gazdagodj!