2014. április 8., kedd

Ti láttok méheket?

Ahogy azt már a Kert Trend 2014 című bejegyzésben is írtam, ez az év a méhek védelméről szól. És úgy tűnik, nagyon is szükség van erre a megmozdulásra!

Kép forrása



Bár már évek óta hangoztatják, hogy nagymértékben pusztulnak a méhek, mert sokan anélkül permeteznek, hogy figyelembe vennék a környezetükben lévő éppen virágzó fákat és bokrokat (mindegy, hogy az a szomszédé, vagy a közé). De a felbolydult időjárás sincs éppen a javukra ezeknek a kis haszonállatoknak. Mert a méhekre ugyanúgy szüksége van az embereknek, mint a sertésre vagy akár a szarvasmarhára. Ha ők nincsenek, akkor nem lesznek, akik beporozzák a meggyfám, körtefám virágait, és sok - sok gyümölcs árát is megdrágíthatja majd a kézi porzás. 

Mi emberek hajlamosak vagyunk az alapvető dolgokat természetesen adottnak venni és azzal úgy garázdálkodni, hogy végül minden tiltó és védett listára fog kerülni.

Azok, akik nem igazán látják a méhek és az emberek élhető élete közötti összefüggést, ajánlom, hogy nézzék meg a jó pár évvel ezelőtt készült nagyon kedves Mézengúz mesefilmet. És amikor megértettük a lényeget, akkor a gyerekeinkkel is alaposan beszéljük át ezt a témát, mert lehet, hogy nekik már nem lesz természetes a méhektől zajos tavasz, mint ahogy az én fiaimnak sem természetes már, hogy télen esik a hó!!!


Ha tetszett a bejegyzés, akkor csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz, hogy mindig friss inspiráló kert ötletekkel gazdagodj!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése