A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Construma 2014. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Construma 2014. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 3., csütörtök

VI. Magyar Kertépítő verseny - Dekor&Mentha válogatás 2014- ben

A tegnap délelőtt nyílt Construma kiállítás "C" - pavilonjában szebbnél - szebb kertek fogadták a látogatókat.
Az idei témára (Család éve) - amit a versenyzőknek kertjeikben érzékelhetővé kellett tenni - jól érthető és izgalmasan változatos megoldások születtek.




Talán, amit elsőre érzékeltem, hogy jóval kevesebb versenyző indult idén, az elmúlt évekhez képest. Mintha a diák kategória kicsit megfogyatkozott volna, mert a szerda délelőtt kirakott táblákból ítélve nekem összesen kettő darab diák kategóriás kertet sikerült megszámolnom. 
Cserébe ezért a számszerű csökkenésért a megépített kertek olyan maximális látványt és kertérzetet ígérnek minden látogatónak, ami miatt mindenképp érdemes élőben is megnézni és végigsétálni a kerteket.

Rutinos látogatóként az első sétámat fotózás nélkül szoktam megejteni. Csak hagyom, hogy hassanak rám a kertek, majd utána igyekszem minden részletet lefotózni. Idén, szerencsére nem lehetett okom panaszra, mert az optimális fényviszonyoknak köszönhetően szinte minden kertről könnyedén készíthettem képeket.

Igen változatos kertekkel készültek az idei versenyzők is. Született itt piros fahidas Elvarázsolt kert, romantikus télikert tulipánokkal, természethű erdőrészlet kényelmes pihenővel vagy egy kis visszatekintés a gyerekkori emlékekbe. 

Kedvcsinálónak, íme néhány kép:

 





 

 


 
 
 
 



A 2014- es kiállítás április 2. és 6. között látogatható a Hungexpo, Budapesti Vásárközpont területén.

Ha tetszett a bejegyzés, akkor csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz, hogy mindig friss inspiráló kert ötletekkel gazdagodj!

2014. április 1., kedd

Mától látogatható a Construma Kert rendezvénye is!

Ma nyílik a Construma, amelynek részeként megtekinthető - kerttervezőink és kertépítőink által alkotott - kertek versenye is. Ez az évről - évre egyre látványosabb rendezvény minden kertbarátnak jó kikapcsolódást és ötletekben gazdag kerteket ígér.
 


Erre az évre témaként a "Család éve" lett kitűzve, hiszen az ENSZ május 15-ét a Családok Nemzetközi Napjává nyilvánította. Ebből az alkalomból az EU Családszervezeteinek Szövetsége (COFACE) a 2014-es évet a család és a munka összehangolásának, a családi gazdálkodásnak szentelni. Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen kertek születnek ebből az alapgondolatból.

A teljes kiállítás április 2 - 6. között látogatható a Hungexpo, Budapesti Vásárközpont területén.
Addig pedig, hogy kedved kapjatok az idei kertek meglátogatásához, itt nézhetitek végig az elmúlt évek kertjeit:



Itt olvashatod el a 2014- es összefoglalómat:
VI. Magyar Kertépítő verseny - Dekor&Mentha válogatás 2014- ben

Ha tetszett a bejegyzés, akkor csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz, hogy mindig friss inspiráló kert ötletekkel gazdagodj!