A következő címkéjű bejegyzések mutatása: díszhagyma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: díszhagyma. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 24., vasárnap

Közeleg az ősz, most készülj a tavaszra!

Szép lassan bekúszik az ősz a mindennapjainkba. Hűvösebbek az esték a kertben, ahol akár már egy pokróc is elkélhet a beszélgetések során. Ám a kertben még nem állt le az élet, mert most kezdődik az őszi betakarítás és a tavaszi kertek előkészítése.




Miközben örömmel nézem a tavasszal elültetett dáliáim virágba borulását a kertben, már azon tűnődöm, hogy vajon tavaszra milyen színkombinációkat tervezzek az ébredő kertbe. Ilyenkor jó lenne egy nagyobb kert, amit jelenleg nagyméretű cserepekkel fogok kivitelezni. 

Természetesen türelmetlen típus vagyok, ezért már most alig várom, hogy lássam amint a pár hét múlva becserepezett tavaszi virághagymák a kert különböző pontjaira elhelyezve egy tavaszi sziporka parádéban törnek ki, kiemelkedve az ágyás szintjéből. Ha benneteket is megérintett az ősz színkavalkádja, amitől szinte nem is szeretnétek szabadulni, akkor már most érdemes tervezni, hogy a tavasz is épp ilyen örömet tudjon majd szerezni.

Ha bármilyen kérdés felmerül Bennetek a tavaszi virághagymák gondozását illetően, akkor várom kérdéseiteket a dekoresmentha@gmail.com e-mail címre.

Addig pedig itt van néhány ötlet ami segíthet a tervezésben!

Ennek a virágágyásnak az összeállításához ITT és ITT találsz ötleteket.



Ehhez a virágkombinációhoz ITT, ITT és ITT találsz ötleteket.


További tavaszi virághagymás ötletekért kattints

Ha tetszett a bejegyzés, akkor csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz, hogy mindig friss inspiráló kert ötletekkel gazdagodj!
 
 

2014. július 9., szerda

Dekor&Mentha Shop - Őszi Virághagyma Kollekciók

Egyik szebb, mint a másik.
Talán így foglalhatnám össze röviden a Dekor&Mentha Shop őszi virághagyma kínálatát.

www.dekoresmenthashop.hu


Színek, formák, tökéletes virágtársítások és ezek mindegyike annyira jól eltalált összeállítás, hogy nehéz közöttük válogatni. A tavaszi kínálathoz képest jelenleg olyan mennyiségű virágáradat várja a tulipán, díszhagyma, nárcisz, írisz és krókusz rajongókat, hogy ember vagy pontosabban virágkedvelő kertész legyen a talpán, aki nem akarja most rögtön újra kezdeni a tavaszt egy sokkal virágosabb kerttel.

Tulipánok között az egyszerűtől a teltszirmúig mindenki megtalálja a kedvére valót. Sőt, most ősszel nem csak a romantikus, hanem a modern kertek rajongói is válogathatnak kedvükre ezekből az összeállításokból. Ha a színösszeállításoknál szereted az erős kontrasztokat, akkor szintén kedvedre válogathatsz mindegyik virágfajtából.

Mivel nagy rajongója vagyok a természetes kerteknek, ezért külön öröm, hogy szinte mindegyik virágból találni botanikai fajtát. Ezek olyan természetes bájt kölcsönöznek a kerteknek, vagy kertsarkoknak, amelyek a legkisebb helyen is élettel töltik meg a teret.

Ha pedig csak vágysz egy új megoldásra, de éppen nincs ötleted, akkor érdemes átböngészni a Virágos társítások összeállítást, ahol különböző fajták egymással versengve bizonyítják be neked, hogy egy virágos kertnél nincsen jobb.

Kattints ide a részletekért: 

www.dekoresmenthashop.hu


Ha tetszett a bejegyzés, akkor csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz, hogy mindig friss inspiráló kert ötletekkel gazdagodj!